Sziasztok!

Mostanság egy kicsit elhagytam magam, fizikailag és szellemileg-lelkileg is. Felmerült bennem, hogy mi értelme deviantartra felpakolni a rajzaimat, majd ezt tovább gondolva eljutottam odáig, hogy mi értelme ide felraknom a rajzaimat, aztán ott lyukadtam ki, hogy mi értelme a személyes oldalnak. Az én esetemben.

Mert vannak emberek érdekes gondolatokkal, vagy tehetséges emberek rajzokkal, írásokkal, vagy olyanok, akik széles baráti körre tettek szert, ezért sokan kíváncsiak az életükre. Mindhárom kategória miatt érdemes személyes oldalt vezetni; én úgy érzem, mindháromból kilógom. Az oldalt nem használom blogként, arra van egy blogspotos felületem. Tény, sosem zavart, hogy nem járnak fel sokan, mert csak magam és a szerény baráti köröm miatt üzemel az oldal; de mi értelme olyan rajzokat felpakolni, amikről tudom, hogy nem olyan jók? Na és olyan írásokat, amiket be sem fejeztem? A többi pedig, az információk magamról vagy arról, miket szeretek, mégis kit érdekelnek? Ezek a gondolatok hatványozottan igazak dA-ra is. Kicsit elvesztettem az önbizalmam: miért mutogassak valamit, amire annyira nem is vagyok büszke és ami csak egy kis maréknyi embert érdekel?

Sok ember jöhetne azzal, hogy "ilyen alapon nekem sem kéne...", de nem ez a nyafogásom lényege. Ha valakiben még nem merült fel, hogy mi értelme annak, amit csinál, az azt jelenti, hogy van rá egy jó indoka. Akkor pedig nem számít, hogy milyen minőségben alkot, hogy másokat érdekel-e, amit csinál, vagy ő maga érdekes-e. Ha van rá oka az embernek, amiért szerkeszt, akkor nem kell több. Ez lehet a szerkesztés, az alkotás iránti szeretet, unaloműzés, kalandvágy vagy egyéb. A lényeg, hogy kell egy indok; én ezt az indokot vesztettem szem elől. Volt és van pár ember, akiket figyelemmel követtem dA-n és gportalon egyaránt. Amikor láttam és látom, ők milyen lelkesek, tevékenyek, aktívak, bennem is mindig megfogalmazódik, hogy "én is rajzolni akarok, írni akarok, szerkeszteni akarok, aktívkodni akarok". Talán eddig csak ez hajtott. Jól esett, ha pozitív komment érkezett egy rajzomhoz, egy frissítésemhez; úgy éreztem magam, mint egy fejsimiért kuncsorgó kutyus. Szükségem van a pozitív megerősítésre, de ezért oldalt vezetni kicsit önző dolog, nem? :)

Aztán rájöttem, hogy a rajzolás jobb, majdnem jobb az írásnál is, amit mindig is jobban pártoltam. A rajzolást sosem vettem komolyan, két havonta egyszer firkantottam valamit, ami hónapokra elég volt, az írásban viszont fejlődni akartam, jobb lenni... Tavaly viszont megfordult a kocka, és kezdtem úgy érezni, a rajzolás egy igazi terápia. Kikapcsol, megnyugtat, sikerélményt ad és összehozza az embereket. Úgy éreztem, komolyan rajzolni akarok, fejlődni, még több embert elérni és megismerni a rajzok által. Aztán rájöttem, hogy ez nagyon kemény munka, és nem fog egyik napról a másikra sikerülni; talán ez vett el a lelkesedésemből.

Ennek ellenére hoztam két rajzot és két dalszövegfordítást :D Mindkét rajzzal nagyon sokat szenvedtem. Teljesen kútfőből készültek, nem használtam semmilyen segédletet sem a pózokhoz, és épp emiatt rengeteget kínlódtam velük. Eléggé lehangoló volt, őszintén szólva, hogy teljesen fejből "még ennyi sem megy". Most szembesültem csak vele, hogy ha valaki komolyan akarja venni a rajzolást, mennyi munka van benne... az anatómiában, a gyűrődésekben, az árnyékokban, a fényezésekben. Nem tudom, megér-e nekem ennyit.

1.) Kiba és Hanabi, részei a "Titkos és szupermisztikus, világuralomra törő Naruto tervemnek", mert rájöttem, hogy saját karakterek megalkotásánál sokkal jobban szeretem a fanartot. Persze sokkal nehezebb is, de valamiért szívesebben dolgozom már meglévő karakterekkel, és az külön sikerélmény, ha felismerhetőek. Kiba és Hanabi összeboronálása egy ilyen kísérlet :)

2.) Nem vágytam sokra, mint keresztbe font karokra... Ki hitte volna, hogy ilyen borzasztó nehéz? :D De a Dangan ronpa panel takarja a súlyos részeket, szerencsére. Ő Amagi Miharu (eredetileg Amagi Yukiko a Shin Megami Tensei: Persona 4 játékból), akit egy Dangan ronpa alapú szerepjátékom főhősnőjeként használtam fel. Úgy voltam vele, hogy kukába a rajzzal, de a büszkeségem hajtott, hogy befejezzem, ha már elkezdtem.

Ami a dalszövegeket illeti, egyelőre csak az egyik van fent. Úgy döntöttem, lefordítom a Rómeó és Júlia musical bécsi verzióját: Romeo und Julia: Das Musical. Az első dal, a Verona már fent is van az oldalon.

Volt valaha ilyen hosszú bejegyzésem? :O
Legyen szép napotok!
zsebiMao