Sziasztok!

Rég nem írtam ide semmit. Sok minden történt, elutaztam két hétre egy Kansai-körútra, megnéztem Kiotót, Osakát, Narát, Hiroshimát, Asukát, Miyajimát... Még mind megvannak, gyönyörű az összes. :) Az utazós blogomon épp ezek a bejegyzések következnének, de főként azért nem jelentkeztem itt, amiért oda sem írok: lustaság. Szóval, ma úgy döntöttem, ha lustán is, de jövök.

Történt néhány frissítés. Először is átrendeztem a Könyvtár modult és elgondolkodtam annak funkciójáról. Eleinte úgy gondoltam, hogy írok minden könyvhöz ismertetőt, elég komoly elemzést, aztán szubjektív véleményt, kitekintést, stb. El is kezdtem ezen struktúra szerint haladni, csak aztán idő közben felregisztráltam moly.hu-ra és rájöttem, hogy annyira fárasztó és felesleges leírást adni egy olyan könyvnek, amihez már készült jó leírás. Így hát az újabban elolvasott könyvekhez csak lepötyögtem a saját véleményemet, benyomásomat. Lehetséges, hogy a későbbiekben visszanyúlok hozzájuk, kapnak rendes ismertetőt, alaposabb kivesézést, de lusta vagyok és jelenleg csak ehhez volt kedvem.
Ha igazi könyvvesézést szeretnétek olvasni, akkor nézzetek fel az egyik kedvenc gportalos oldalamra, mármint nem az enyém, de az én kedvencem: Bookhunters. Alapvetően Levandra és Sol hozta vissza az olvasás és írás iránti érdeklődésemet, amit aztán a moly.hu valami mániákus rögeszmévé alakított át. 6-7 óra alatt olvasgatok ki mostanság 300-400 oldalas regényeket, és addig képtelen vagyok bármi másra odafigyelni, míg be nem fejeztem egyet. Teljesen beszippant. Annyira jó olvasni! Nem csak feltölt, de épít is. Boldoggá tesz, többé, kerekebbé (na jó, ennél kerekebbé már ne tegyen!), elégedettebbé, motiváltabbá (bár motivációból mostanság hiány van). Szeretek olvasni.

Ezen felül egyetlen nyomorult menüt sikerült megírnom a Vándormadárba (mostanság mindent lenyomorultozok, amit szeretek), amit még a kirándulás előtt kezdtem el. Igyekszem végre szókincs helyett rendes nyelvtani leckéket hozni, de ahhoz több energia és idő kell, ami az új szemeszter elindultával megcsappant egy picit. Tíz tárgyat kellett felvennünk, többségében japán nyelvórákat vettem fel, meg két angolt, egy nemzetközi kapcsolatokat (kötelező, mehh), és egy spanyolt. A spanyol (igazából kolumbiai) bácsi elképesztően vicces, szerintem tetőtől talpig őrült, de abban a jó értelemben véve... Csak sajnos egy árva szavát nem értjük, a japánok még maa-maa, hát még én! Olyan akcentusa van! Nem nigerou, niGÉÉróó, nem watashi, waTAAshii. Imádom.

Szóval, egyelőre ennyi. Remélem, csapongó gondolataim ellenére elég informatív voltam, de sajnos túl lusta vagyok normális bejegyzést írni. Most megyek és eszem tovább a mézes-vajas palacsintám és írok egy regényt arról, hogy sosem fogok lefogyni.
zsebiMao