|
Sakura kiss, avagy hat host csókja 2. fejezet
2. fejezet: Nyisd ki a szemed! Avagy, mibe keveredtem már megint?
(Mori-senpai)
Elképesztő ez a meleg! Az ember úgy érzi, el akar bújni a föld alá, vagy a felhők fölé, ki akar szaladni a világból egy sokkal hűvösebb helyre. Hiába a tengerpart, hiába az a rengeteg jégkrém a hűtőben, hiába a hat, "frissítő" host, ezt a bőrolvasztó meleget semmi sem enyhítheti. Honey-senpai olyan hajnali 3 fele elaludt, addig a nyuszijával beszélgetett és tortákat cipelt fel a konyhából. Ijesztő ez a gyerek. Megörültem, hogy végre kialhatom magam, de 3 órával később Tamaki-senpai szinte ajtóstól robbant be a szobámba és elkezdett áradozni valami motorcsónak kölcsönzésről, meg tengerpartról, "apa-lánya" napról és egy nagy buliról, aztán ahogy meglátta Honey-senpait, lefagyott. A reggeliig és még az alatt is, egész végig a hisztériáját hallgathattuk a többiekkel.
- Anyucii, Honey-senpai miért aludhat a lányunkkal és apuci miért nem?!
Kyouya-senpai, a megszólított, ráérősen harapott egyet a kiflijéből, míg én küldtem egy nagyon morcos pillantást Tamakinak. Ettől annyira megrémült, hogy lecsúszott a székén, be az asztal takarásába. Az ikrek összekoccintották a villájukat.
- Ne csináld, *Tono! - kezdte az idősebb.
- Nekünk is jogunk van Haruhival aludni! - zárta le a fiatalabbik, amitől egyre kellemetlenebbül kezdtem magam érezni. Mi vagyok én, valami kölcsönözhető plüss? Mindeközben Honey-senpai vidáman dúdolgatva eszegette a rántottáját, Mori-senpai pedig szalvétával törölgette közben az arcát.
- Már elnézést, de senkinek sincs joga velem aludni...
Motyogtam magam elé, sejtvén, hogy úgyse figyel rám senki - igazam is lett, a vita hevesen folytatódott Hikaru, Kaoru és Tamaki-senpai közt, a végén már Honey-senpai is csatlakozott valamilyen bugyuta megjegyzést téve a nyuszijára. Elnyomtam egy ásítást a szalvétámba és visszatemetkeztem inkább a szendvicsembe, mielőtt még valami olyasmit mondok kialvatlanul, amit friss fejjel biztosan megbánnék.
Vagy nem.
A host club kibérelt a szomszéd nyaralóból egy motorcsónakot, aminek a végére egy nagy matracot erősítettek és birtokukba vették a tengert. Honey-senpai és Kyouya-senpai a csónakot kormányozták, míg Tamaki-senpai és az ikrek felváltva húzatták magukat a matracon. Nekem valahogy nem volt kedvem fürdőruhára vetkőzni és csatlakozni, így a parton ücsörögve figyeltem őket. A homok szinte perzselt, a nap égetett, Tamaki-senpai önfeledt nevetése bejárta az egész környéket. Nem tudtam nem mosolyogni, ahogy figyeltem a habok közé csobbanó fiút, majd a rajta nevető Hitachiin testvéreket. A senpai mindig kitalálja, hogyan emelhetné a tetőpontig a hangulatot, hogyan okozhatna mindenkinek örömöt. Amikor vele vagyunk, a vicc és a valóság közti határ teljesen elmosódik, mindenki boldog és önfeledt. Tényleg nagyszerű ember, jó ötlet volt utána eredni a hintóval, a fesztivál utolsó napján.
Merengésemet egy fölém kúszó árnyék szakította félbe, amely egyértelműen Mori-senpait ábrázolta, legalább kétszer nagyobb kiszerelésben. Hátrahajtottam a fejem, hogy láthassam a host arcát. Teljesen kifejezéstelennek tűnt - mint mindig.
- Te nem akarod kipróbálni, Mori-senpai?
Megrázta kétszer a fejét, ezt egy erős "nem"-nek vettem. Egy sötétkék fürdőgatyát viselt, hasonlót, mint amit Honey-senpai vett fel az úszógumija alá. Leült mellém, én pedig tovább öleltem a kényelmesen felhúzott térdeimet.
- Senpai, te mennyit tudsz Honey-senpai szüleiről? - igyekeztem óvatosan tapogatózni.
- Mitsukuni szülei nagyon elfoglaltak, leginkább csak vacsoránál találkoznak, de van, amikor még akkor sem.
A tengert fürkészte. Valamiért nem mertem többet kérdezni, inkább csendben megpróbáltam összeilleszteni a most hallottakat a tegnap estével. A nap még mindig iszonyúan tűzött, a host clubtól volt hangos az egész part. Az ikrek most dobták Tamaki-senpait a csónakból a vízbe. Egy jó nagyot ásítottam. Elég megviselő két napig csak pár órát aludni. Bele sem mertem gondolni, mi lesz ma éjszaka. Szerintetek ki fogja ellopni az álmaimat?
A szemem sarkából a mellettem ülő fiúra pillantottam, de Mori-senpai még mindig a tengert nézte. Ha jobban belegondolok, nem is nagyon szoktunk beszélgetni. Azt sem tudom, van-e testvére, mit dolgoznak a szülei, vagy valami. Nem tudok róla semmit, csak hogy erősen kötődik Honey-senpaihoz és hogy a gimnázium végzősei közé tartozik. Egy év után ez kínosan kevésnek tűnik, akárhogy nézzük. Rólam az egész iskola tud lassan mindent (a nememet leszámítva), hála Kyouya-senpai hihetetlenül kreatív újságainak és a club többi tagjának.
Bárcsak ne lenne ilyen meleg!
Eközben Tamaki-senpai bosszúból megpróbálta belökni az ikreket a tengerbe, de ők túljártak az eszén és míg a szőkeség a matracon hasalt, eloldozták a motorcsónak végéhez rögzített kötelet, a fiú pedig nagyot csobbant a vízben.
Döntöttem. Jobb később, mint soha, megpróbálok puhatolózni a szűkszavú hostnál. Egyre jobban zavart a kettőnk közé felvont fal.
- Mori-senpai, van testvéred?
A válasz előtt vetett rám egy pillantást, mintha fel akarná mérni a hang tulajdonosát, aztán csak ennyit bökött ki: uh. Be kellett ismernem, hogy a társalgás vele nem valami vérpezsdítő. Inkább elbújtam a térdeim mögé, hátha ezzel megúszhatom a kínos csendet, mely aljasul, hosszú percekig terpeszkedett, míg a mély, érces zönge ketté nem szelte.
- A nővérem Kyoto-ban él - dörmögte a fiú, s én kíváncsian felemeltem a fejem a térdemről.
- Ó. Tartjátok a kapcsolatot?
- Nem igazán. Már házas.
Bár egymással beszélgettünk, ami igen nagy szó és én végig őt néztem közben, addig Mori-senpai tekintete ragadozóként tapadt rá Honey-senpaira és az ő nyuszijára. Úgy tűnik, jelenleg tényleg ő neki a legfontosabb. De ez így van jól, nem? Mindenki mást szeret mindegyik barátjában. Sosincs két egyforma kötelék. Van, amelyik erősebb és van, amelyik sosem változik. Amíg az ember boldog, semmi más nem számít, ugye?
- Biztosan jó lehet egy idősebb testvér.
- 6 év van köztünk, de gyerekként sokat játszottunk.
Megpróbáltam elképzelni Mori-senpait gyerekként.
Nehéz, ugye?
- Tudod, Mori-senpai, az elején úgy gondoltam, hogy a kapcsolat közted és Honey-senpai között nagyon fura. - Mivel érdeklődést láttam az arcán, folytattam. - De ma már kezdem érteni, mennyire fontosak vagytok egymásnak. Én biztos örülnék, ha olyan bátyám lenne, mint te.
Egy szusszanással elmosolyodtam. Mivel a víztükrön csillogó napfényt figyeltem, fel se tűnt, hogy Mori-senpai elpirul. Pedig nem sokan mondhatják el magukról, hogy sikerült bármiféle érzelmet kiváltani a hostból.
Közben Tamaki-senpai végrehajtotta a bosszúját, csak rossz emberen, mivel Hikaru helyett véletlenül Kyouya-senpait rántotta be maga mellé a vízbe. Idáig hallom a szörnyeteg haragját.
- Hozok néhány törölközőt, már ha Tamaki-senpai életben marad addig.
Mori-senpai halvány mosollyal fordult felém, s én habozás nélkül viszonoztam a gesztust. Csak aztán álltam fel, de bár ne tettem volna! Éreztem, ahogy a napsugarak belém marnak, erőszakosan tuszkolnak vissza a földre. Az egész világ nagyot fordult velem, csak arra tudtam gondolni, milyen jó lenne most egy hűvös kanapén feküdni, vagy egy kotatsu alá bebújni. A talaj kibillent a lábaim alól, elszürkült a kép, eltompultak a hangok, még éreztem, hogy két erős kar körbefon, aztán megszűnt körülöttem a világ. Minden elsötétült.
Hideg levegő cirógatta az arcom, az ágy sokkal puhább volt, mint otthon, a takaró pont tökéletesen lógott a derekamon; melegített, amennyire kellett, mégis szabad teret hagyott a légkondicionálónak. Távolról hallottam beszűrődni a madarak csicsergését, a padló folyamatosan nyikorgott a kinti léptek súlya alatt. Édesanya, ha tudnád, milyen borzalmasat álmodtam! Egy teljes nyár azzal a hat, elviselhetetlen, gazdag ficsúrral egy tengerparton, Okinawán, ebben a melegben...
Várjunk, mióta van légkondi a házunkban? Mióta van légkondi egy tengerparton? Mit keresek én egy tengerparton?
A kérdések nem hagytak nyugodni, kénytelen voltam kinyitni a szemeimet, hogy magam keressem meg a válaszokat. A mennyezeti lámpa éles fényétől könnyezni kezdtem, hunyorognom kellett, hogy valamennyire elviseljem. A tenyeremmel eltakartam a fényforrást, de ettől csak szétáradt a fájdalom az egész testemben. Mérhetetlenül fáradtnak és gyengének éreztem magam, mintha a nap minden erőmet elszívta volna.
- Á, Haru-chan felébredt! Kyou-chan, Hika-chan!
- Tono, Haruhi felébredt!
- Apuci be akar menni, apuci be akar menni!
- Nyugodj már le, Tono!
- Szóval nem álmodtam... ez a véres valóság...
Megrohamoztak az emlékek - ezzel egy időben felszakadt belőlem egy csalódott sóhaj, amit az ágyon ülő Honey-senpai észre is vett. A fürdőnadrágja egy kicsit még vizes volt, de az úszógumit már ledobta a szobájába. Odakint nagy harc folyt, ugyanis "Apuci minden áron látni akarja a kislányát!". Azért rendes tőle, hogy aggódik értem. Kyouya-senpai épp most csukja be maga után az ajtót, megkérném, hogy hozzon egy pohár vizet, de túl gyorsan mozog, így egy apró dörrenéssel kettesben maradunk a legédesebb hosttal.
Bocsánat, hármasban, ahogy oldalra fordulok, egy plüss nyúl két gombszeme mered rám élettelenül. Hátborzongató.
- Haru-chan, nagyon megijesztettél minket!
Fedd meg a mutatóujjával a senpai olyan szigorú hangsúllyal, mintha nem miatta nem tudtam volna aludni az elmúlt éjjel. Ám tavaly tökéletesen megtanultam, mit kell ilyenkor mondani.
- Áh, sajnálom, Honey-senpai. Nem akartam aggodalmat okozni.
Még egy erőtlen mosollyal is megtoldottam a halkan elsuttogott szavakat, amitől a fiú arca egyből felvidult és egy "uwa" felkiáltással a nyakamba borult.
- Haru-chaaaan! - Csak szaporán pislogtam. Megpaskoltam párszor a hátát, vigasztalón és egyben bátorítón.
- Honey-senpai, elmesélnéd, mi történt egész pontosan? - A fejem ingattam.
- Nem emlékszel? Hát, az úgy volt, hogy Hika-chan és Kao-chan belökték Tama-chant a vízbe, aki ezután...
- ...ano, tudod, senpai, nem igazán erre vagyok kíváncsi.
Olyan kerek szemekkel bámult rám, hogy majdnem ismét bocsánatot kértem tőle, amiért az érzéseibe gázoltam.
- Ja, hogy arra! Eldőltél, mint egy zsák krumpli, egyenesen Takashira, aki szerencsére még időben elkapott. Tama-chan ezt egyből észrevette, és már irányította is kifelé a motorcsónakot. Tama-chan végig nagyon aggódott.
- Ó, szóval ez történt... - Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Magam sem tudom, mire számítottam, de a senpai tényleg rendes, hogy ennyire törődik velem.
- Takashi nagyon nagy hős volt ám! - Eléggé meglepődtem.
- Tényleg?
- Teljesen bepánikolt, nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet, szóval szájból szájba lélegeztetett, ahogy azt a kedvenc, nyuszis sorozatomban látta egyszer, amikor a rózsaszín nyuszi beleesik a vízbe, és a kék nyuszi kimenti, és mivel a rózsaszín nyuszi... ó, igen. Tama-chan sikított és majdnem ő is elájult, ahogy meglátta, de az nagyon vicces volt, amikor Kyou-chan megjegyezte, hogy lélegeztetni csak a vízből kimentett embereket szokás. Takashi arca nagyon vörös lett ám, mint a rákoké tegnap este, vagy az eperé a tortámon, Tama-chan-é pedig nagyon fehér, mint a halacskák gyomra, amik ma reggelire voltak! És ekkor Takashi azt mondta... - Úgy füleltem, mint egy gyerek a mese csattanóját várva, még a szemeim is tágra nyíltak -, ..."ah" - Az apró host szája fülig ért.
Nahát, Mori-senpai is nagyon rendes, bár...
Eh.
Eh?
EH?!
>>következő
<<előző
*tono: az ikrek így hívják az animében Tamakit. Japánul nemest, urat jelent, de használják a palotákra, az előkelő férfiakra is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
